Megállok magamért

 2009.03.25. 06:59

Jelentem túlvészeltem a vasárnapi ebédet! Nagyon kedvesek voltak, értem jöttek, s semmi huncutságra nem akartak rávenni otthon :). A lányukkal találkoztam még, akinek szintén az volt a véleménye, mint nektek, hogy mégis a kedves szülők mit gondoltak vajon, mikor meghívtak, s hogy én mit gondolhattam, s hogy nagyon bátor vok, hogy el mertem menni :) Otthon egy vendég nem állhat úgy fel az asztaltól, hogy ne jönne ki a fülén a táplálék, hát itt kb. korgó gyomorral sikerült nekem :) – nem értem, alig ettek, pedig illatozó húsokat sütöttek. S úgy amúgy nem hiszem, hogy csak csipegetős társaság lenne, nem úgy néztek ki :)

Az étteremben legutóbb kb. mintha megállították volna az órát, rettenetes volt, úgyhogy megígértem magamnak, hogy nem megyek többet, nem várom meg, míg kificamintom a bokám :) Találok más munkát, de addig sem vagyok hajlandó eltűrni ezt a stílust. Az, hogy valamivel újra és újra megpróbálkozom, s nem adom fel, az nem azt jelenti, hogy egy inkorrekt undormány főnököt el kell viselnem hetente… Úgy, hogy a péntek-szombat estém ráadásul huss.
 
Ahogy kezdetben nehéz volt az egyik lábam a másik elé tennem, úgy most azt érzem, hogy minden lépéssel előbbre kerülök, klasszabb vagyok, s fülig érő szájjal járok-kelek :)
 
Szombaton a St Andrews Marketen jártunk a hippikkel :) http://www.standrewsmarket.com.au/photos.html - eszméletlen klassz hely! A városon kívül a bozótosban színes forgatag, ruhák, táskák, mindenféle táplálék, megyünk most szombaton is, akkor majd nem felejtek el képeket csinálni :) A srác, akivel mentem, értemjött a kocsijával (hirtelen nem tudom hogy hívják azt, amiben elöl három ülés van, hátul meg amolyan fetrengős rész :)) – bent tollakkal díszített kifestett állati koponya, cigarettázós sarlókalapácsos guminyúl, a fél egyetemi könyvtára, három napra elegendő víztartalék, hatalmas kupi, zene, váá!!! Annyira gondoltam rátok! Kint vagy 35 fok, tűző nap, út mentén kevéssé élő kenguru… !
https://www.youtube.com/watch?v=FZJoq5Ot0co ezt a videót pár hónapja csinálta az egyik haverjával, ha választanom kell belőle, akkor a 7. perctől nézzétek.
Ja, és hazafelé úton elforrt az összes hűtővíz… Szervizben volt a kocsi, s vhogy nem volt bekötve a ventilátor, így nem hűtött… 40 fokban a városban ücsörögtünk a padkán, vártuk a szerelő fickót – real van adventure :) Nagy móka volt!
 
Múlt héten a városban egy másik arccal söröztem, volt egy hely, ahol kb. 70 fajtából lehetett válogatni, de aztán kikötöttünk egy felhőkarcoló tetején, amolyan corvintető, csak innen körbe lehetett látni! Állítólag Melbourne-ben csomó elrejtett kocsma és szórakozó hely van, szépen sorban felfedezésre várnak :)
 
A suli nagyon jó, nagyon élvezem a helyet, kicsiny családias légkör, ahol persze mindenki ismer :) – ha úgy tartja kedvem, akkor bemegyek beszélgetni egy tanárhoz, vagy a könyvtárban animálom a népeket, s keresztkérdéseket teszek fel, hogy pl. hogyan mondják azt, hogy a teszt strukturálatlanságot mutat :) És van csokiskeksz is.
 
Különféle terápiás módszereket nézünk végig, gondoltam, nem kell megvárnotok, míg hazaérek, a lényeget megtaláljátok itt:
 
Hétfőn jön az első madaram, hogy mit csinálok vele, azt még nem tudom, ha minden kötél szakad, akkor a fenti technikához folyamodom, avagy a másik megoldást itt alant olvashatjátok…
 
 

He is not my Freud

 
Igen hiányolom a fenti címhez hasonlatos pólómat, ha véletlen valaki errejárna, hozza lsz utánam! Heti egy alkalommal várakozom a váróban, Frenszisz értemjön, majd hellyel kínál egy fotelben, amolyan közepes méretűben. Mellém ül egy fél méterre, egy 15 cm-vel magasabb görgős irodás székbe, amolyan furcsa szögben, s csak annyit mond, hogy mondjam, folytassam… Az óráját lesem már 10 perc után, s izzadok, hogy mi a péket mondjak… arcát a kezébe temeti… kicsit szenved… én jobban… de én csak folytassam… időnként rekedt hangon összegez… magyarul még talán jobban menne, de angolul… igen meggondolatlanul egyszerűsíteni akartam egy történetet, s így két fa szerepelt benne… de ki az a két fa? semmi, csak fa… de ki az a két fa? jó, mindegy valójában bokor. de ki? BOKOR! De ki az a fa, bokor? Itt kiakadtam, mondtam, h kb. tom, mit akar hallani, de nem vagyok hajlandó válaszolni!!! És sajna nem jött utánam senkisem, így 70 percet kínlódtam neki… S mikor dúltan távoztam, akkor persze biztos elégedetten nyugtázta a terápiája sikerességét…
Ez gáz, mert ő az iskola vezetője, s amúgy nap mint nap látom, meg vagyok vele más kapcsolatban is, szeretné tudni miből írom a szakdogám…ilyesmi. Zárójeles megjegyzés, hogy a kérdés még véletlenül sem merült fel, hogy akarok-e én hozzá járni. Utána nagyobb dózis egzisztencialista irodalmat kell olvasnom, hogy hatástalanítsam :)
A túlélésre várom ötleteiteket, a legkreatívabb megoldás feladója jutalmul egy kópiát kap a suli falán lógó életnagyságú frenszisz festményről… :P

A bejegyzés trackback címe:

https://zsofc.blog.hu/api/trackback/id/tr621023987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Agyoncs apó 2009.03.26. 19:16:11

Najóvan.
A fetrengős rész amúgy a plató, s a jármű a pick up.
Na most komolyan: ki a két fa? :)))))
süti beállítások módosítása