Kezdem a legfájóbb pontjaimmal, a lábujjaimmal, amik annyira szépek, de megsínylették a kalandot, s most aggódom értük.

Fényképek a vitorlázásról lesznek, de addig is zárójelben http://images.google.hu/images?sourceid=navclient&rlz=1T4GGLJ_enHU294HU294&q=whitehaven+beach+australia&um=1&ie=UTF-8&ei=TyZ4Sqn2CqCO6AOJ3IGZBQ&sa=X&oi=image_result_group&ct=title&resnum=4

erre jártam :)

 

Két éjszakás hajózást terveztem Airlie Beachről (fentről a 4-5. koktélospohár, tom h nem olvasható, de így látszik csak az egész térkép), de az indulás napján hívtak, hogy nincs elég ember, két vitorlást összevontak, így három éjszakára hajóztunk ki. A Great Barrier Reef 2600 km hosszú korallzátony, a keleti part mellett húzódik, s egészen Indonéziáig ér. A vitorlás neve Spank me! http://ozsail.com.au/our-boats/spank-me/ – kb. 25-en voltunk rajta. Az ellátás fantasztikus volt, olyan tápok kerültek ki a konyhából, hogy csak na, egy backpacker nem ehhez szokott :) . A bottle shopot útbaejtve megtöltöttük az erre rendeltetett üregeket, úgyhogy inni is volt mit :).

A zuhanyzás három napig váratott magára, és a fekhelyem is szűk és kemény volt, de ez természetesen szerves része a kalandnak :)

Jártunk a Whithaven Beachen, amin nem homok van, hanem „silica” (vér ciki, akik értetek hozzá, írjatok egy kommentet, h mi ez pontosan, hiába keresgélem a neten, hogy elkerüljem a családból való kitagadásomat…) – a lényeg, hogy tündöklő fehér por, eufóriát okoz, de nem kell hozzá benyalni :).

 

Életemben először búvárkodtam, palackkal, teljes díszben! Először megtanultunk néhány alap dolgot, aztán kirándultunk kicsit a víz alatt, majd másnap merültünk még egyet, kint a külső korallzátonyon! Igen, ahogy elképzelitek, színes, halas, korallos, gyönyörű! Bár nekem a merülés inkább azért volt nagy élmény, mert mégis 40 percen keresztül a víz alatt lehetek, s lélegzem, a víz alatti világon jobban elámultam, mikor csak egy pipával lebegtem a felszínen! Bújócskáztam egy bohóchallal, nem klasszik Nemo, csak egy csíkja volt, de akkor is :) – és ollyan halakat láttunk, hogy csak na, amiket az akváriumokban szoktak mutogatni! S a víz felszínéről érzékeltem a mélységet, s nekem az izgalmasabb volt, ahogy egyszercsak egy szakadék, s kitárul egy mesevilág…

 

Sajnos én akkor nem voltam a vízben, csak a hajóról figyeltem, ahogy jöttek a bálnák! De voltak, akik egy pár méteres körzetben együtt úsztak vele, s voltak akik éppen búvárkodtak alatta! Nekünk csak az oldalára fordult az egyik, s integetett… büüü… visszaintegettünk!!! Eszméletlen volt! Láttunk még delfint, meg hatalmagos teknőcöt!

Mentünk motorral, de vitorláztunk is, izgalmas, mikor tényleg 45 fokkal megdől a hajó, suhan a tengeren, a nap megy lefelé, és közben klassz zene szól! …de persze a gyomrom azért jelez, hogy ez egy cseppet eltér a nyugalmi állapottól… Utána két napig hullámoztam még a szárazföldön… :)

 

Az egész hihetetlen jólszervezett volt, a legénység klasszul kézben tartotta a dolgokat.

Estére a csapatnak asztalt foglaltak egy kocsmában, ott találkoztunk, s természetesen akkor kezdtem egy kicsit közelebb érezni magam hozzájuk… De itt ismertem meg egy leányzót, akivel még később is találkoztam máshol!

 

Ja, a bal lábam második ujja sínylette meg a csúszós vitorlást (3 napig nem hordhattunk semmi lábbelit), aludni nem tudtam a fájdalomtól, de mostmár csak azt szemlélem érdeklődve, hogy vajh mikor hullajtom el a körmöm…

Az elmúlt hónapokban kiaknáztam néhány rejtett képességemet, ám baj abból lesz, ha valami olyasmit szeretnék kiaknázni, ami nincs… s a szörfözés sajnos az utóbbi kategóriába tartozik… Szóval erőteljesen sántikáltam a bal lábamra, mikor is az első szörfleckémre adtam a fejemet… Amúgy sem vagyok egy ruganyos fajta, már akkor nem teccett a dolog, amikor tizenötödszörre egy-két-há-fel!!! – fetrengtünk a tűző napon, a szörfdeszkán a parton, félig szörfruciban, s a napbarnította szőke krokodildundi vezényletére kellett fel-fel ugrálni. A lüktető fejfájásomra a hűs víz sem bizonyult gyógyírnek, már az komoly vállalkozás, mikor be kell menni messze a vízbe. A hullámok közben jönnek, sósvizet nyeltem időnként, a hatalmas deszkát próbáltam tartani, mert ha nem, akkor a bokámat tépte ki, így csak a karomat, de kellett ahhoz, hogy elkerüljem az arculcsapást… Nade. Akkor jön, hogy feküdj rá, és egy-két-há-jump…. bázz persze….  és akkor innen annyira nem részletezném, hogy dühömben hogyan káromkodtam, és sírtam el magam majdnem sértettségemben, hogy hogy lehetek ennyire béna… Úgy döntöttem nem kell ez nekem annyira, a Balaton talán így is befogad :)  És talán első vagyok a történelemben, akinek sikerült kificamítania/elrepesztenie/megzúznia a jobb kettes lábujját… Innentől a jobb lábamra jobban sántítottam - jobban (egy darabig). S valami nagyon nem ok, mert még most is kétszer akkora, mint amivel emelt fővel férjhez lehetne menni…