Nos… Nagyon rég nem irkáltam, de nem azért mert annyit tanultam volna, vagy annyi időt töltöttem volna arcomraszorult söröskorsóval… de igyekszem pótolni. S gyanítom, hogy kicsit kusza leszek :)
Az utcát járom egymagamban… Egyik este leszólítottam egy lányt, hogy merre van az állomás… Kb. öt percet sem beszéltünk, de nagyon jófej volt, számotcseréltünk – s igaz, nem tudtunk találkozni az azt követő napokban, de egyszer csak húsvét előtt kaptam egy smst, hogy van-e kedvem csatlakozni, mert van egy ingyér jegyük a boogie fesztiválra. Éppen intenzíven szerveztem a húsvétot, hogy mégse legyek egyedül, s hát ez kapóra jött! Úgyhogy ha azt mondtátok, hogy meredek, h egy vadidegen házaspárhoz elmegyek ebédre, akkor szerintem még rizikósabb három ismeretlennel bevállalni egy kétnapos sátrazást :P – nade szeretek veszélyesen élni :)
Ez volt az első alkalom, hogy valóban jól éreztem magamat, ill. ez így nem igaz, de Alice az első lány, akivel úgy tudtam beszélgetni, hogy tényleg el tudtam neki mondani, hogy ki vagyok, honnan jövök és különben is. És ő volt az első, aki úgy beszélt hozzám, hogy mondott is valamit, magáról, ami érdekelt, s akit meg tudtam hallgatni. Ez így nagyon furcsa, de akkor jöttem rá, hogy ez az egyik, ami rettenetesen hiányzik, hogy nem tudok beszélgetni emberekkel – érdemben. Hogy ettől vagyok magányos, hogy valójában senki sem kérdez olyat, amit tényleg el szeretnék mondani. Hi, hello, how are you? Kérdezi a fánkos, először elszaladtam, utána megtanultam, h „thanks”, s el van intézve. Mikor bemegyek a suliba, szintén hi, how are you? Cseles, azt hittem, hogy őket tényleg érdekli, s én kis naív elkezdtem rá válaszolni :) – ehh, nem, erre sem kell… „thanks” – s a válasz rá, hogy „good”. Kb. Otthon a szomszéd néni mikor megkérdezi, hogy hogy vagyok, akkor menekülőre fogom, mert érzem, hogy el szeretné mondani, hogy milyen magas a vérnyomása… de ha valaki a suliban teszi fel a kérdést, akkor arra bátran válaszolok. Egyik reggel (persze több ilyen is akadt :)) nagyon készen voltam, s kint ücsörögtem a lépcsőn egy kübli teával. Jött az egyik lány, kérdezi mi van, mondom nagyon szívesen elmondom, de három percben nem tudom összefoglalni, de ha óra után, vagy délután, vagy másnap ráér, akkor nagyon örülnék. Persze ennyiben maradt. Ezt azért írom ilyen részletesen, mert nagyon furcsának találom, hogy az emberek első körben nagyon kedvesek, mosolygósak, nyitottak, de ennyi, két hónap alatt nem sikerült barátokat szereznem a suliban… Egy-két olyan ember van, akivel sikerült közelebb kerülni egymáshoz, de semmi extra, talán egy fickóval. Lehet, h csak a megszépítő messzeség :) – de úgy rémlik, hogyha otthon akárki készen van, akkor kb. bárkit elkaphat a folyosón és elnyekeregheti neki a bánatát…Vagy ha Völgyben vagyunk, akkor egy addig ismeretlennel is képesek vagyunk beszélgetni. Persze egy Völgyhöz méltatlan bármit is hasonlítani :)
Tudom, hogy nem vagyok egy gyors, és szétpakolom a cuccaimat, és leveszem a cipőmet órán, de szinte kivétel nélkül mindig én vok az uccsó, aki elhagyja a termet, s a többiek már kint is vannak a kapun, kb. két percen belül. Otthon, ha tartunk egy 15 perces szünetet, az azt jelenti, hogy 25 perc elteltével még mindenki kint dohányzik, beszélget, mittomén. Itt 10 perc múlva mindenki a teremben ül a helyén és várja a folytatást. Kééész!!!!!!! Az egyik magyarázat, amit kaptam, hogy ezek nem mind 20 éves egyetemisták, de otthon egy képzésen szintén megfordul minden korosztály, akik szóba állnak egymással. Pff.
Naszóval Boogie fesztivál.
Kb. egy órányira a várostól északra, in the bush. Gyönyörű idő volt, hétágra sütött a nap, egész szombaton kint henyéltünk, beszélgettünk némi sör társaságában, jó zene szólt, tökéletes volt! :)
képeket itt találhattok: http://picasaweb.google.com/zsofikarc/Boogie?authkey=Gv1sRgCO_E6vL3nN-toAE#
Tony Joe White volt a péntek esti fő attrakció, állítólag nagyon híres, persze senki nem hallott róla, akit kérdeztem... Ha a barátnődnek tetszik a zongorista, mi mást tehetsz, természetesen a kulisszák mögé kell menni koncert után :) – úgy alakult tehát, hogy hátramentünk, s vmiért a mester megölelt minket. Másnap kicsit tévetegen mentem pénzt váltani, szükségem volt némi boogie buck-ra, s a leányzó úgy fogadott, hogy te vagy az a magyar lány, aki találkozott Tony Joe White-tal? :) Híres lettem. A képeken a rettenet fickó a fesztivál főszervezője, természetesen reggel előre köszönt, hogy Hi Sophie :)
Hiába tűzött hétágra a nap, éjjel eszméletlen hideg volt a sátorban, szétfagytunk, de naggyon jó móka volt! Az épület, ami köré szerveződött az egész, teljesen olyan volt mint egy igazi hütte, s mit keres itt egy hütte? :)
