Ma pl. reggel hétre (vá, én még soha nem mentem sehova hétre, azaz biztos történt hasonló, csak átaludtam és nem emlékszem) mentem kávézót nyitni – nyitottam már kávézót, hozzávetőleg ilyen állapotban, csak akkor a másik oldalról hallgattam ahogy pakolásszák ki a székeket a pirkadatban, és akkor szúrós szemmel letettem magam a kávé mellé nem pedig felszolgáltam azt, de az érzés visszajött) – utána vmikor du végeztem, átlibbentem a suliba, ahol jött az egyetlen kliensem, aztán végeztem fél hét körül és juppi, lassan tán hozzálátok némi olvasnivalóhoz, s holnap 7kor ismételten pakolászom a székeket. Ezen a héten három napot dolgozom csak, de végülis elég lesz az. Kicsit nehéz, mert a tulaj pl. vasárnap este 10kor nem tudta még megmondani, hogy mikor dolgozom a héten… De ettől eltekintve nagyon kedves ember, de még nem tudtam eldönteni, hogy engem tüntet csak ki ennyire a figyelmével, vagy mindenkit. :)

 

Az összeszedettséggel most meg sem próbálok próbálkozni (megpróbálkozni?) nem… mind1.

A Dr-t elkaptam vhogy, egyeztettem vele időpontot, ő azt hitte, hogy szeánsz lesz, én meg csak beszélni akartam vele és máshogy nem ment… Hát elég kínos volt, ő visszautasítva érzi magát, és nem érti, az előző lányok élvezték, és ő is, ezeket az üléseket. Bár ez annyira képtelenül hangzik, hogy ilyet mondott, hogy lehet h nem jól értettem a szavait, de az 100 hogy azt mondta, h ők élvezték. (Én meg tudom mástól hogy nem igaz, de ezt nem fogom az orrára kötni, meg nincs is közöm hozzá). És akkor mondtam példákat is, hogy mi zavar, és mindegy is, de naggyon kellemetlen volt a végén… Úgy tűnt, hogy nem fogja fel, hogy mi zavar. Margaret azt mondta, hogy bátor voltam, és hogy a bácsi majd megnyugszik, és hogy nem merte volna neki mindenki megmondani… Azóta asszem nem is találkoztunk, de fogunk, és nem várom epedve azt a találkozást, de mindenesetre tán befejeztük a kínlódást.

Befejeztem első irományomat angolul, annyira nem lett rossz, a tartalma miatt viszont erősen aggodalmaskodom. De ha kb. jó, akkor csak meg kell szoroznom hárommal a hosszát és mehet a félévvégi egyik esszenek.

 

Viszont nem reszket a lábam már, ha a pénztárgépet kezelem, csuda masina, érintőképernyős, és mindennek gombja van. Itt amúgy az emberek nagyjából 4-5 féle kávét kérnek, de az lehet normál, sovány (lehetőleg két cukorral) vagy szójatejből, lehet erős, gyenge, nagyongyenge vagy koffeinmentes, lehet nagyonforró, és mindezeket természetesen lehet tékevéj formában, s akkor az is kérdés, hogy hány cukor… És cifrázzák minden irányba.

Csudahely amúgy, a konyhában csinálják a mindenféle sütiket, s ha arrajárok, időnként akad valami morzsa, amivel meglepnek a lányok :)

Van egy bácsi, aki mindennap jön, mint kiderült 89 éves, s még magyarul is megszólalt :) – ő az első! Amúgy elsőre mikor megkérdezik, hogy honnan jöttem, akkor az első tipp leginkább az, hogy Németországból. Sajnos nem hiszem, h az akcentusom miatt, inkább úgy vélik, hogy az nagy ország és jóesélyekkel indulnak a tippmixen. Vagy mást nem ismernek :) – Eddig egy emberrel találkoztam csak, aki be merte vallani, hogy nem hallott még Magyarországról. S akik viszont már jártak ott, azok mind odavoltak, és nem az udvariasság csengett ki a hangjukból :)
http://www.gillesvidal.com/sziget2008/budapestchateau.htm

 

 

Hirtelen ennyi életjelet vagyok képes adni, a fejem még mindig tompán zúg és fáj, de még van két órám a napból. Tsókok!