Magányomban fellelkesített a gondolat, hogy elköltözöm. Hiányoznak a mindennapi interakciók, az iskolában nem sikerül kielégíteni, s azon kívül sok helyen nem mozgok… Nekiindultam hát, s nagynehezen kiderült, h a Dr dönthet, tőle függ.
De hol van a Dr? Nem tudják… Jó, biztos a recepción tudják…nem… „ha nem jön be holnap, az azt jelenti, hogy az egész héten nem lesz…” No, az özvegyasszonytól megtudtam, hogy elvonult könyvet írni. Szóval a Dr hol felbukkan, hol eltűnik, később mikor visszatért, három napig próbálkoztam időpontot egyeztetni az asszisztensével, de sikertelen, mert még a leányzó sem nagyon tudja elcsípni… Egy másik főfő 70 év körüli tanár csinos kis harapóscsatot hord a feje tetején, és összevissza instrukciókat ad… Nos, őt is igyekszem elkerülni. Az analitikus órából egy kukkot sem értek, hiába kezdek koncentrálni, a mondat közepén már elvesztem a fonalat… Az nem lehet, hogy ennyire nem értek angolul, itt valami hiba van… Nos a 70 körüli néni igen fenszi ruhákat hord, a bőre sárgára van aszva, de lehet hogy önbarnítóval őrzi a fiatalságát, ki tudja. Ha oldalt ülsz, akkor nem lát téged, mert a sérója úgy van belőve, hogy egy bizonyos szögben már nem lát ki mögüle. S rájöttem a titokra! Striguláztam, percenként min hétszer mondja azt, hogy ömm, s még ennyiszer, hogy ööö és minden kötőszót kétszer megismétel. De hiába drukkolok, hogy be tudjon fejezni egy egyszerű mondatot, nem számít… ígyhát feladtam. Lehet, hogy én vagyok kevés az információ feldolgozására, de képzeljétek el, egy pszchoanalitikus terápián csodadolgok történhetnek: hallgatta a kliensét, és iszonyat hányingere lett, úgy, hogy azt se tudta, hogy miről beszél a kliens. Szerencsére leküzdötte, nem dobda ki a taccsot, s miután távozott a delikvens, konstatálta, hogy a kliens a hányásról beszélt, s ezzel a lendülettel, hogy ez tudatosult benne, meg is szűnt a hányingere...hinnye. Van még egy nyálas fickó, vele nincs órám, róla elég is lesz annyi, h a rendszáma DRGVEN. Tyű! Úgyhogy azért nem egyszerű emberek :) De igyekszem ellavírozni közöttük.
A másik két tanár óráit nagyon szeretem, azok nagyon élvezetesek!
Viszont aggaszt, hogy jön a hűs, s egyre többen meg fognak fázni… A kínaiak hangosan szipognak, de furcsa módon, a markukban szorongatott zsebkendő nem szívja fel a taknyot a tenyerükön keresztül, csak az izzadságot, amit a lesújtó pillantásaim miatti szorongásuk okoz… De nem értem, szünetben elbújhatnának, s fújkálhatnának egy jót, de úgy tűnik, nem… egyszer bátorkodtam megkérni valakit, hogy ugyanmár, használja rendeltetésszerűen a zsepit…
De amit írni akartam… nem költözhetek, nem akarják feladni ezt a kecót, mert nehéz találni és jövőre is jönnek ösztöndíjjal, úgyhogy maradok… A megoldás tehát, hogy mégmég embereket kell találnom, s talán tényleg nagyobb békében tudok majd irkálni így.
De képzeljétek, akkora jó volt, mikor először Alice felhívott este, hogy mi van, s csak úgy beszélni szeretett volna! Igen, ez otthon normális, de itt két hónapja ő volt az első!!!!!! Meg persze egyszer bejelentkezett az Apacuka is… azért annál nyerőbb nincs… :)
Próbálom megérteni az itteni embereket, hogy mégis miket csinálnak, vannak-e barátaik, családjuk, ilyesmi, de még nem sikerült a végére járnom, de furcsának tűnnek. Mindenesetre, ha telefonálni valóm van, akkor igyekszem a vonaton intézni – csakazéris! :)
Nos, Goethe az nem „that word” mikor prezentációt tartasz, hanem gőte, a milky way az eredetileg nem egy csoki, és mikor egy canberrai 30 éves lánynak próbálom elmagyarázni, hogy Canberrában jártam annál az épületnél, ahol az az ember lakik, aki az országban a királynőt reprezentálja (próbáltam körülírni a Govenor-General fogalmát), akkor gőze nem volt arról, hogy ilyen pozíció létezik Ausztráliában…
Özvegyasszonnyal találkoztam, megkérdezte, hogy Magyarországon van-e tenger… Nekem ez is furcsa, nem kell tudnia, de ha már ennyire el volt tőlem ragadtatva már az első pillanatban, akkor a két hónap alatt kinyithatott volna egy térképet. Mondjuk atlasz a karitatív házaspár házában sem volt, csak a gyermek régi föciatlasza, amin próbáltam eltáncolni, hogy Jugoszlávia az már kicsit máshogy néz ki…
ja, és néhány kép, amiket úgy jártamban keltemben itt-ott csináltam:
Nemtom, hogy írtam-e, de a hold itt D betűnél csökken, s a lakásom déli fekvésű, azért nem süt be a nap... A közlekedés mostmár veszélyes, mert csak annyit tudok, hogy itt a másik oldalon vezetnek, de mostmár nemtom, hogy melyik a másik oldal.
Tótágast áll tényleg a világ.
