Egyedül szerveztem, egyedül fogok összepakolni, egyedül zárom az ajtót, megyek a reptérre, s szállok majd le. Furcsa, nem oszt nem szoroz senkinek, hogy egy hónapra ellépek. Aliznak csak, mert szegény annyira nyavalyás, hogy neki megkottyan a heti egy mozi és miegymás. S mondjuk lehet h szerdán kapok egy puszit napközben tőle, s ez azért jó érzés, hogy mégis van talán aki utamra bocsásson.

Régen írtam, mert szöttyögtem az irományaimmal… Igazából ezen kívül sokminden nem történt. Jártam suliba, mentem dolgozni, s időnként szocializálódtam egy cseppet. Kávézós kalandból a legmeredekebb az volt, mikor este a 11 órás vonattal jöttem el, s másnap reggel 7-kor nyitottunk. Vasárnap hajnalban nincs vonat, így aszonta a tulaj, h fogjak egy taxit, fizeti, hát ez aztán az úri! :P

 

A semminél többet vet azért a latba, hogy  jóban lettem egy leányzóval – vagy hogy mondjam, hisz a lányaihoz vagyok korban közelebb, s ő meghívott vacsorázni, meg gondol rám néha, s ez tényleg jól esik. Ő az, akit meg tudok ölelni, ha gáz van. Vagy ha nincs. De mostmár nem keresem a helyemet, mert nincsen. Illetve van, csak nem kint, hanem itt bent, és bár itt egy hatalmas város körülöttem, a helyem a most lenyelt három korty vörösbor körül van, a hallgatott zene körül, s a terveim körül. S pénteken turistát játszottam a városban megint, egy starbucks (mert van aki szerint menő hely – ugye :)) ablakában kucorogtam, s precízen tervezgettem az elkövetkező heteket, néztem az utcaművészt alattam, s megszűnt a világ, írogattam ezt s azt… S még sok ilyet szeretnék.

 

A titok nyitjára talán fény derült. Beszélgettem egy fickóval, s ő mondta, hogy igen, azért van egyre nagyobb szükség terapeutákra, hogy valakinek mindent el lehessen mondani, aki azért van, hogy meghallgasson. S finoman rákérdeztem a barátokra… S többen azt mondták, hogy annak határai vannak, nem lehet bármiről és bármennyit beszélni, mert nem terhelik és nem untatják a belső világukkal egymást… Nekem ez furcsa volt…. és szomorú. Bennem fel sem merült, hogy ilyen határaink lennének, sőt, attól a barátom valaki, hogy elmondhatom, s hogy elmondhatja. Akár ötször egymás után… Kérdeztem, hogy akkor ők mit várnak egymástól? A válasz az volt, hogy ’fun’… S mondta még, hogy itt csak olyat látsz, hogy valaki jól van. Hirtelen nem egészen tudom, hogy hogy értette, de gondolom minden irányból, tehát ha szarul vagy, akkor nem mész társaságba, illetve ha mégis oda evett a fene, akkor keep smiling és good thanks. És ez magyarázat Alizra is, hogy mit nyöszög annyit a depressziójával. Azt hittem, hogy annak a része, amikor azért nem akar a „barátaival” találkozni, mert nem akarja, hogy így lássák, s nem akar arról beszélni, hogy mi baja van s egyáltalán. S válasz arra is, amit nem értettem, hogy pedig az emberek itt tényleg nyitottak, s mindenkivel szóba lehet állni az utcán. A kettő közötti ellentmondás feloldódni látszik talán.. Én meg mit tehetek, mint ugyanezt. Begubózom. Lehet, hogy történelmet írtam, mikor elsírtam magam egy óraközi szünetben a konyhában… :) – otthon ilyet lehet! Sőt, kell is :))))))

 

Az elkövetkező hetekre eszméletlen klassz kalandokat terveztem, de kicsit tartok is tőle, mert a dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogy tervezzük... Mindenesetre telefont szereztem, mostmár csak a tpg szedje magát össze, s küldje meg a simkártyámat szerda reggelig…

 

S hogy mikor megyek haza? Lassan körvonalazódik, s aztán gyorsan intézkednem kell repjegy ügyben. Úgy januárra tervezem. A sulinak november közepén van vége, aztán le kell adnom az irományt, s tervezem, hogy nem a köttetőtől megyek a reptérre :) Csak úgy kalandvágyból kihagynám :)

S hiányzik az otthon, hiányoztok nagyon, rokonok, s barátok, s minden. De nem hagyhatom, hogy érezzem, mert akkor nem tudnék tovább működni. S tudom, én nem válaszolok emilekre hetek óta…de… és ahogy ezt a gondolatot jobban végiggondoltam, inkább nem fejezem be :) – csak inkább az jut eszembe, hogy van nálam egy marék üveggolyó, s van otthon is.

 

Nem tudom, hogy mennyit sikerült leírnom abból, ami bennem van, de talán egy kicsit tudtam kompenzálni a hűtőszekrény-sztorit :) 

Ahogy tudok, majd adok életjelet! Egy hónap – az elmúlt két és fél évben nem voltam ennyit távol az átmeneti tárgyamtól :) – de tán találok netet vhol!

 

*Hopp, nemtom erről mennyit írtam, de felrepülök Cairnsbe, s onnan három hét alatt szépen lejövök Sydney-ig, útbaejtve szigeteket, vitorlást, dzsungelt, korallzátonyt, jeep túrát, várost, s remélem mókát!