Ventilátor blues :)

 2009.06.10. 11:44

néhány kép a toronyból:

http://picasaweb.google.com.au/zsofikarc/Eureka?authkey=Gv1sRgCLnLhbDSysOkdQ# nem annyira jók, nem csak azért mert a gép nem tökéletes, hanem bent annyira csilivili minden, hogy a plexin (mert nem veszem be, h üveg :)) tükröződik minden, s amúgy is nehéz kilátni. ….
 
Mondtam én, hogy valahogy leolvadt a hűtőm… Persze, mert megszűnt működni pár napja… gyanús volt, de annyira nem tűnt föl, hiszen a szobahőmérséklet és a hűtőszekrény hőmérséklete közötti különbség általában nem egyértelmű… De mikor már nagyon fújódtak föl a tejek, és kezdtek kivirágzani a dolgok, a hőmérsékletkülönbség is kezdett érezhető lenni, hisz a hűtőben egész jó idő lett…
Gondoltam szólok a tulajnak (már előre szívtam magam…), aki rögtön jött. Első ötlete az volt, h le kéne olvasztani, de mondtam, hogy a nem hűt, az azt jelenti, hogy nincs bent hideg, tehát a körülmények nem csak a cuccoknak, hanem a jégnek sem kedveznek. De mondta, h a hűtő az intézeté, őket kérdezzem... Az ő fűtésük az, ami annyira zúg, hogy búg a fejem tőle. Rákérdeztem, h azzal nem lehet-e valamit csinálni, de kiderült, h ez az alapállapot, (persze nem hallotta, és a víz szagát sem érezte – ha valami ronda lenne, akkor hirtelen biztos vak is lenne) de javasolta, hogy kapcsoljam be a rádiót. Megköszöntem, és jeleztem, hogy tanulni szeretnék. De hamár ilyen kreatív a bácsi, akkor az alkalmat megragadva megkérdeztem, hogy van-e valami ötlete, hogy mégis miért nem alkalmas emberi fogyasztásra a víz a konyhában. Mondta, h még mindig nincs ötlete, a csövek újak és a betonban vannak. Hát nem tudom, lehet h nekem vannak extra elvárásaim, de nekem furcsa, hogy ennyivel elintézi… Végülis nem a kútra kell járnom vízért, csak föl a fürdőbe… S aztán előállt a mindent elsöprő érvvel, ami megoldja a problémát. Akik előzőleg itt laktak, azoknak semmi baja nem volt vele. ……………… áááááááááááááááááááááááááááá!!!!
Én naívan azt hittem, ha szólok Sztivinek, akkor hív egy szerelőt. Á, dehogy! Három óra után mikor rákérdeztem, hogy akkor mi legyen, akkor annyit mondott, h szerinte a hűtő a templomé. ne.nenenenene….. De a kínaiak is kreatívak ám! A Sztivi melletti figura azt ajánlotta, hogy kapcsoljam be……………..
És nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy én vagyok a hülye… (és ki sincsen húzva, ég a lámpa)

A bejegyzés trackback címe:

https://zsofc.blog.hu/api/trackback/id/tr821176476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Börn 2009.06.15. 02:58:20

Ez az ausztrál kommunizmus :-)
A hűtőnek nincs gazdája, aki megszereltetné, tehát mindenkié, tehát a tied, tehát szereltesd meg te. Vagy: mond el mindenkinek, hogy eladtad... pillanatokon belül meglesz a gazdája :-)

Szomszéd fűtés - szabad asszoc: hajnali hármas fekvéssel, magas véralkohol szinttel reggel 7kor arra ébredek, hogy verik szét a Bártfait. Miután két botlás és egy lépcsőugrásos fej-beverésen túl estem kiderült, hogy csak a szomszéd házban dolgozó buzgó munkások, akiknek persze hogy az volt az első dolguk, hogy a falat bontsák egy samuval. Nem ám betont keverni, vagy csendben meginni az első pálinkát. Délre végeztek :-)
süti beállítások módosítása