Útközben betértünk egy halfway cafe nevű útmenti kocsmába, no ez volt amire eddig vártam, olyan igazi ausztrál hely, ahová majdnem belépett a helyi keményfiú, toppantott egyet a csizmájával, kint nagyot nyerített a lova, kettőt a plafonba lőtt és kapott egy 43 centis sztéket. :)

„Our story is in the land… it is written in those sacred places. My children will look after those places, that’s the law.” 

Degas kiállítás volt a múzeumban, ( http://www.literatura.hu/archivum/degas/degas.html ) így elmentünk kultúrálódni :) – tetszett, de bevallom a nemzeti múzeum sokkal inkább felajzott! A hatalmas Abo részen jól elbóklásztunk, annyira tetszett és érdekes volt, hogy miután bezárt, a másnapot is itt indítottuk. Egyelőre még mindig nem tudom teljesen összerendezni, hogy hol élnek pontosan, és milyen nép mikor jött be Ausztráliába… Nagyon sokféle törzs van, nagyon különböző fejlettségi szinten. A művészetük nagyon jellegzetes, nekem nagyon tetszik, sok apró pöttyel festenek. Addig nem megyek haza, míg nem találkozom igazi Aboval, kíváncsi vagyok rájuk. Az őslakosság, de nincsenek seholsem… L Ja, és didgeridoozni is meg szeretnék tanulni egytől.

Giziékkel Canberrán keresztül céloztuk meg Melbourne-t. Ez az ország főfaluja :) – szépen megtervezett, csöndes, békés, hihetetlen, hogy egy főváros. Lakossága debrecennyi. Megállapítottuk, hogy itt nem laknánk…

A város nagyon klassz, a közepében van egy torony, ami vagy 300 m magas, üveges, s körbe lehet nézni mindenfelé. Innen lehet látni mindent, a rengeteg öböllel cakkozott partot, az épületeket, helyenként egy felhőkarcoló tetején medencét. Japi mondta anno, hogy milyen jó, mostmár nem kell menni Amerikába :)

Kisütött a nap, s ilyenkor olvad le rólam a cucc. Igazi turista módjára begyűjtöttem minden prospektust, és tervezgettem, hogy hova megyek el. Amire most nem jut idő, majd megnézem máskor.

A nap kisütött, Ottóval felcsűrtünk egy északi nyúlványra (város széle, de kb. 60 km-t mentünk), a Palm Beachre. Némi serital :) után elég bátorságot gyűjtöttünk, hogy az addigra ismételten zuhogó esőben a habokba vessük magunkat! Hű, én ilyen nagy hullámokban még nem voltam. Eddig Valencia nyert, de ez übereli.

Az eső nagyrészt esett, úgyhogy vagy itthonról nézhettem szintén minden ablakból :) a háborgó óceánt, vagy kicsit merészebben nekiindultam a városnak, és akkor egy varázslatos kék nejlonzacsi alól pislogtam ki…

Kedden reggel miután az integető fehér zsebkendők csücskei is eltűntek a ferihegyi folyosón, felemelkedtem Budapestről. Amszterdamon keresztül vitt az utam, ahonnan hozzávetőleg 10+10 órás repülőúttal Hongkongon keresztül Sydney-be érkeztem. Nagyon klassz gépekkel jöttem, rengeteg film, zene, játék volt a beépített ketyerében, egészen izgalmassá tette az utat.

Majd' mindannyian kérdeztétek, hogy fogok-e blogot írni, s a legtöbben bíztattatok :)

Bár fenntartásaim vannak a műfajjal kapcsolatban, a kíváncsiságom mégis felülkerekedett, s nézzük meg mi lesz belőle. Nem tudom, kik fogjátok olvasni, de valószínű, helyenként az utalások miatt nem lesz minden érthető az irományban.Nem tudom milyen irányba kanyarognak majd a gondolatok, hogy személyes is legyen, de nyugodtan tudjak aludni annak ellenére, hogy bárki olvashatja :) (Napok óta nem jut jobb hasonlat eszembe, mint blogot irni olyan lehet, mint próbafülkében szeretkezni... :))

Kommenteket pedig irogassatok, hadd örüljek nekik!

Szeretettel flörgyiknek, családomnak, fikarcoknak s egyéb rokonoknak és üzletfeleknek,

Zs.

ps: Vagy ki tudja... Mindenesetre a lelki békémnek kellett ez a pár sor elöljáróban...