Kezdek feltámadni mélységes önsajnálatomból, hogy egyedül vagyok, s nem veletek otthon… mert olyan családom van, s barátaim, akik nagyon hiányoznak. biza. Az ajándékoknak hirtelen felindulásból nekiálltam, és jajj nagyon köszönöm őket, annyira jólestek, mert annyira találóak, és annyira pont olyanok, amilyeneket… köszönöm!!!!! (a kicsi piros azonosítatlan :P – de tippem van :))

Úgyhogy kitűztem magamnak, hogy minden nap találkoznom ill. beszélnem kell egy új emberrel :) – a suliban minden órán nagyjából másokkal vagyok együtt, szóval, általában egy hetet kell várni ugyanarra az arcra.

 

Egy nagyon helyes lány viszont mondta, hogy átérzi, s ha van kedvem ezt azt csinálni, akkor ő szívesen – ekkor kezdett belém visszatérni a lélek. Erőt vettem magamon, elhagytam kicsiny falumat, s bementem pénteken a városba. De kb. azt éreztem, hogy minden lépés nehéz, hogy tulképp fölösleges, minek is vagyok itt, minek nézelődöm, s különben is úgyis egyedül vagyok :( Leültem egy padra, persze azért körülnéztem, hogy hova érdemes :) s mikor a nagy önsajnálatban már a könnyeim csordultak volna, akkor #&><#grr#& legalább rá kéne gyújtani, s még jó h nem dohányzom :) – a srácnak feltettem a keresztkérdést… kicsit szóbaálltunk, felvázoltam neki, hogy nem ismerek senkit, és különben is társaságot keresek, szépen elmondta, hogy ez egy nagyon jó város, az emberek itt nagyon nyitottak, s könnyű barátokat találni… megkérdeztem, hogy akkor mégis merre nézelődjek, majd kedvesen elirányított az egyik irányba :))) Hát kóvályogtam tovább, persze utána egy órával összefutottunk az állomáson, de akkor már a sör elkerülhetetlenné vált :)

 

Aztán vasárnap nekifutottam másodjára a Sunday twirling nevű összejövésnek, nem adhatom fel egykönnyen, s most sokkal jobb társaság volt ott! Úgyhogy szombaton, ha minden igaz, akkor becélozzuk velük a helyi piacot, ami állítólag nagyon klassz, nagy esemény.

 

Vasárnap megyek ebédre ahhoz a házaspárhoz, akiknek vmiért megtetszettem múlt hétvégén a kávézóban, s csak úgy meghívtak :) - még értem is jönnek, nem értem miért ilyen karitatívak, de nagyon szimpatikusak voltak! Pénteken pedig az özvegyasszonnyal ebédelek :) (aki az ösztöndíjat alapította) no az kevésbé nagy élmény, ő egy szinte már rémisztően kedves asszony, de vele jóban kell lenni :) Rendelt nekem szőnyegtisztító embert is és küldött még egy paplant, mert kezdtek jégvirágok nőni éjjel az orromra…

 

Este ellépek táncolni, érdekes, hiába swing, itt más stílusú lépéseket tanítanak, bár az is lehet, hogy ez nem város, hanem tanárfüggő.

 

Továbbra is munkát keresgélek, hirtelen felindulásból ma is betértem néhány helyre, hátha…

 

Hogy a konyhában miért petróleum szagú a víz, arra még nem derült fény, de arra már igen, hogy miért szól folyamatosan a szomszéd elektromos csengője… Antik üzlet van mellettem, s mivel néha a raktárban vannak, a bejárati ajtó küszöbébe érzékelőt építettek be. Ha valaki belép az ajtón (de 2-5-10 percenként belép valaki), akkor velőtrázóan szól a csöngő, ha elmélázik az illető az ajtóban, akkor másodpercekig zeng…de ha másodmagával érkezik, az szintén nyomot hagy… Aszonták, tudják, hogy idegesítő, de ez van. De már nem akarok kiesni az ágyból hajnalban, mikor heti egyszer jönnek a szemetesek, s utána szinte már várom este, hogy megérkezzenek a parkolóba a takarítógépek, s éjfél körül rallizanak egyet :)

 

Úgyhogy mostmár mosolygósan nézek szerteszét, a számok gyűlnek a telefonomban! S van angyalkám, mert bár a fekete mosásba természetesen itt is belekerült egy papírzsepi :) , de az egyik zokni orrában húzta meg magát, úgyhogy nem kellett fél napon keresztül csipegetnem a fehér galacsinokat…

 

pusziiiiiiiiiiiiiiik!!!!!!!!!!!!!!!

 

Kommenteknek, emilkéknek, smseknek bármikor örülök :)